News and Events
Tekintse meg eredményeinket

Hogyan legyünk sikeres kereskedők az amerikai tőzsdén?

Meir Barak
HVG 2010. április 20., kedd

A Wall Street-i tőzsde guru és egyben a Tradenet Tőzsdeiskola alapítója, aki több mint egy évtizedes kereskedői múlttal rendelkezik több tízezer megkötött tranzakciót tudhat maga mögött. Barak Budapesten való tartózkodása alkalmával meglátogatta az újonnan nyílt tőzsdeiskolát és együtt kereskedett tanítványaival.

A Tradenet Tőzsdeiskola idén januárban nyitotta meg kapuit a diákok elıtt és így Budapest tőzsdei kereskedés oktatásával foglalkozó szektora új szereplővel bővült. A Tradenet Global tervei alapján Magyarország után a napokban már a londoni oktató központ is megnyílt és hamarosan a diákok szolgálatába áll majd a dublini és még számos európai nagyváros tőzsde iskolája is.

A Tradenet az amerikai tőzsdén való rövidtávú kereskedés specialistája, illetve oktatója és ebben a tekintetben a világ 2. legnagyobb iskolájának számít. Megnyitása óta körülbelül 150 diák végezte el, vagy jelenleg is hallgatója a tanfolyamoknak. Az iskola oktatási palettája folyamatosan bővül, így már májusban indulnak a haladó tanfolyamok és sokak várakozására Forex képzés is elérhető lesz.

A Tradenet egyedülálló online klubbal büszkélkedhet, ami jelenleg világszerte is ritkaságnak számít. Naponta kereskedők százai vesznek részt a chatszobában, hogy megosszák egymással kereskedési ötleteiket, tapasztalataikat. Mr. Barak szerint nagyon fontos a közösségben való kereskedés, hogy „a több szem többet lát” alapon minél erısebbek legyünk a piaccal szemben.


Barak elmondása szerint a Tradenet által tanított stratégiák találati aránya 60-70%, ami
nemzetközi piaci viszonylatban is kimagaslónak számít.

Információ Kérés