News and Events
Tekintse meg eredményeinket

Legyen Ön is tőzsdecápa másodállásban!

Egy reggel a feleségem megkért, hogy vigyem el a kislányomat az óvodába. Mikor megérkeztünk az óvodához a kislányom így szólt: „De hát apa, én két éve nem ebbe az óvodába járok!” Ez volt az a pillanat,amikor rájöttem, hogy valamit meg kell változtatnom. – A Tradenet nemzetközi Tőzsdeiskola alapítójával, Meir Barak-kal beszélgettünk.

- Hogy lesz egy izraeli high-tech cég sikeres vezetőjéből wall streeti tőzsdecápa?

A high-tech iparban dolgozni nagyon időigényes. Kora reggeltől késő estig az ember minden idejét a munkahelyén tölti. Régebben viccet csináltam ebből, de valójában nem tréfás, ha az ember csak hétvégén látja a családját. Nem lehet így élni egy életen keresztül, szóval valami új után néztem. Nem azonnal adtam fel régi munkámat, hisz a családom el kellett tartanom. Olyan lehetőséget kerestem, amit munka után is tud csinálni az ember. Nyitottam egy tőzsdei számlát, és elkezdtem az amerikai tőzsdéken kereskedni. Az amerikai tőzsde itteni idő szerint 15.30-kor nyit, ami itt majdnem a munkaidő végét jelenti, szóval kiváló alkalom kínálkozott, hogy másodállásban elkezdjek kereskedni.

- Meghozta a váltás a kívánt eredményt?

Igen, de nem azonnal. Ma már otthonról dolgozom, és van időm a családomra.

- Mennyi időbe telt el még beletanult a szakmába?

Kissé elbizakodottan kezdtem el kereskedni, úgy gondoltam nekem minden sikerül. Tévedtem. Az első év nagyon nehéz volt, sok pénzt veszítettem. Nem volt tapasztalatom, nem tanultam a szakmát. Ez idő alatt is volt rendszeresen volt nyereségem, de körülbelül 2 évbe telt, mire havi rendszerességgel olyan stabil jövedelemre tettem szert, hogy otthagyhattam az addigi állásommal, és végre otthonról dolgozhattam. Most 11 év tapasztalatával a hátam mögött, már elmondhatom, hogy tudom, miről szól a kereskedés.

- Elérte céljait. Miért döntött úgy hogy újabb projektbe vág bele: és tőzsdeiskolát alapít?

Én nem akartam tőzsdeiskolát alapítani. Ez „csak úgy megtörtént”. Mikor elkezdtem jelentős pénzeket keresni, barátaim egyszerűen kíváncsiak lettek: hogy lehet, hogy otthonról dolgozom, mégis szabadidőmben golfozok, és van időm a családomra? Eljöttek hozzám délutánonként tanácsot kérni, és hagytam, hogy nézzék, mit csinálok. Először csak barátok jöttek, aztán egyre többen, sőt volt, aki már fizetett is azért, hogy tanulhasson tőlem. Elkezdtem pénzt keresni az „oktatással” is. De volt egy pont, amikor már túl sok otthoni tanítványom lett, ekkor alapítottam meg a Tradenet-et. Az első iskolám Tel-Avivban nyílt, majd Budapesten és utána Londonban is.

- Mi a célja az iskolával?

Jelenleg 7000 végzett hallgatóm van. A célom, hogy egymillió tőzsdei szakembert képezzek.

- Legtöbben félnek a tőzsdézéstől. Ön hogy látja a kockázatokat?

Fontos különbséget tenni a napi kereskedés és befektetés között. Ha valaki közép vagy hosszú távú befektetésében gondolkodik - hónapok vagy évek távlatában – valóban nagy kockázatot vállal. Ez nem az én szakmám. Én nem fektetek be a piacba, mert nem tudom holnap merre fog elmozdulni, és nem szeretek kockáztatni. Ezért napi kereskedelemmel foglalkozom. A papírt, amit adott nap megvettem, még aznap eladom. Ha a piac aznap belül emelkedik, megveszem a papírt, később eladom drágábban, és máris nyertem, ha pedig esik, akkor a csökkenő árakból fogok profitálni

- Nem várt politikai, gazdasági vagy természeti katasztrófák jelentős kilengéseket tudnak okozni a tőzsdén. Érdemes ilyenkor belevágni a kereskedésbe?

Ez a lehető legjobb időzítés. Pénz abból van, ha a piac mozog. Minél nagyobb a volatilitása a piacnak annál nagyobb hasznot tud realizálni egy jó kereskedő. A legjobb kereskedési időszakom 2008 októbere volt. Sajnos ekkor rengetegen vesztették el befektetéseiket. Én csupán október utolsó két hetében megháromszoroztam a kereskedési számlámon levő összeget. Volt olyan nap, amikor 150 000 dollárt –ca. 30 millió Ft - kerestem. Ilyen az, amikor a piac mozog.

- Kinek ajánlja a kereskedést?

Bárkinek! Ennek az az oka, hogy véleményem szerint a mai kiszámíthatatlan világban egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy anyagilag csupán egy lábon álljunk. Az emberek nem támaszkodhatnak kizárólag egy munkahelyre, egy szakmára, de még az államra se.

- Gondolom egy alapos képzés elengedhetetlen...

Természetesen. Senkinek nem ajánlom, hogy tanulás nélkül belevágjon. Nálunk ez úgy működik, hogy néhány hónap alatt az ember megismerkedik a kereskedés elméleti alapjaival, majd tanfolyam keretein belül mindezt az ismeretet valós idejű kereskedési gyakorlatban meg is tanulja használni. A tanfolyamok személyre szabottak, online akár otthonról is végezhetőek. A tanfolyam elvégzése után azonban még senki sem mondhatja magát jó kereskedőnek. Itt is igaz, hogy gyakorlat teszi a mestert. A piacra való belépés először mindenkiben egy kis aggodalmat okoz. Ennek áthidalására szolgálnak az online trading szobáink, ahol szakmai tanácsokkal profi daytraderek segítik a kezdő kereskedőket. A kezdő kereskedők végignézhetik, hogyan zajlik a valós idejű kereskedés, kérdezhetnek, illetve gyakorlott oktatók társaságában próbálhatják ki tudásukat.

- Mit tanácsolna azoknak, akik szívesen belevágnának a daytradingbe, de még nem tudják hogyan?

Elsőként azt, hogy kezdetben csak „másodállásban” kereskedjenek. Senkinek sem ajánlom, hogy tőzsdézés miatt otthagyja a munkahelyét, hogy csupán a tőzsdétől függjön az élete. Ha az a nyomás van az emberen, hogy nekem most a tőzsdén pénzt kell csinálnom, szinte biztos, hogy elrontja, hogy rengeteget fog veszíteni. Másodsorban fontos, hogy kicsiben kell kezdeni. Ha naponta csak 25 dollár - ca. 5000 Ft - a nyeresége, akkor fontos, hogy tartsa ezt a szintet pár hétig. Ha látja, hogy ez már könnyen megy, akkor lehet lassan emelni a tétet. De nem szabad kapkodni. Ha az embernek a tőzsdétől függ a megélhetése, sokkal nagyobb az esély, hogy nagy összegekkel kezd el kereskedni, többet kockáztat, és nagy összeget veszít.

- Említette, hogy Ön az amerikai tőzsdén kezdte pályafutását. Ezt tanácsolja a kezdőknek is?

Igen. Az amerikai tőzsdén sokkal nagyobb a részvénykínálat, a költségek lényegesebben alacsonyabbak, de legfőbb indok, hogy az időeltolódás lehetővé teszi bárkinek, hogy „másodállásban” tőzsdézzen.

-Ön szerint mennyi időbe telik míg valaki önállóan is sikeres lesz?

A tanfolyammal együtt, körülbelül 1 év alatt elsajátítható egy stabil tudás.

-Ez napi szinten mekkora időbefektetést jelent?

Ez attól függ, mekkora bevételt tűzünk ki célul. Két opciót érdemes megfontolni. Az egyik az úgynevezett „swing trading”. Itt tipikusan 1-2 papírral kereskedünk, de azokra több napig vagy egy-két hétig veszünk fel pozíciót. Ez kevesebb, heti egy-két óra időbefektetéssel jár. Általánosságban a befektetett összeg 8%-ával lehet nyereségként számolni. Így éves szinten egy gyakorlott tőzsdei kereskedő 50-80%-ot tud keresni.
A daytradinget azoknak ajánlom, akik magasabb szinten kívánják űzni ezt a szakmát. Ez tipikusan hetente 2-5 napot igényel, naponta 2-4 órával számolva. Aki gyorsan megtanulja, valóban élvezni fogja, a bevétel pedig exponenciálisan növekszik. Itt a cél akár az évi 150% feletti hozam is lehet.

- Mivel bátorítaná a hezitálókat?

Nekem is sikerült minden előképzettség nélkül; mindenki meg tudja csinálni.

-Köszönöm a beszélgetést! További sok sikert kívánok!

Hetek Magazin interjú


 


Információ Kérés